2017. június 15., csütörtök

8.rész

                                       
                                                            
Megvesztegetés

                                                                      *Fanny-Elizabeth *
  Nagynéném repült felém akár egy rigó. Semmit se nézve átölelt jó szorosan. Miután vipera szorítása enyhült, és elvált tőlem kaptam az orromra egy óriási nózipöccintést, ami nagyon fájt. Kezemet oda kaptam a sújtott területre, de nem kellett volna. Néném tésztás, tojásfehérjés kezével megfogta a kezemet mikor megölelt, így az enyém is mázgás lett. Ezt persze én a figyelmetlenkedők hercegnője nem vettem észre, persze, hogy végig húztam tésztás kacsómat a fejemen, és persze, hogy az egész pofám, hajkoronám ragacsos lett. Miért is ne?!
- Lillian néni! Tiszta nem tom' mis lettem. Nézd meg mit csináltál! - mondtam nyafogva-
- Ez a bünti, hogy későn értél haza. Nem régen hallottunk egy mentőt, mi lett volna velem, ha érted mennek, vagy téged visznek haaaa??
- Ez most komoly? - néztem meglepődött és valami leírhatatlanul furcsa arccal-
- Tudod te is, hogy milyen Lilian képzelőereje- szólalt meg bácsikám, aki nézte a sport csatornát, és mielőtt valaki megmerné kérdezni nem, nem focit, hanem biliárdot. -
- Mint mindig, most is igazad van Scott bácsi. - mondtam, miközben közelebb húztam Lil néni arcát, puszit nyomtam rá.
- Te kis gazember. - húzta végig a már tésztás arcán kezét némém -
- Hahahaha :D - röhögtem a szatyrot lóbálva lábam mellett-
- Nem kapsz vacsorát az biztos. Pedig a kedvencedet csinálom, pitát, husit, cacikit, és salátát. - nyújtotta ki nyelvét-
- Túlélem. De akkor te sem kapsz kakaós csigát, vagyis a kedvenced, és le kell majd ugranod a boltba zsemléért, meg kenyérért. Mert az is biztos, hogy nem adom oda amit most vettem. - néztem ördögi vigyorral, már a lépcsőfordulóban állva-
-Jó, jó, jó. Te nyertél. Csak adj kakaós csigát. - nézett rám körülbelül ilyen szemekkel:-
- Okés. - trappoltam le vizes papucsomban, majd átnyújtottam a szatyrot, amiben az élelmiszerek lapultak-
- Köszi, hogy bevásároltál. De halkan menj fel mert a kicsi felébred.
- Semmi. Már el is aludt? Hogy-hogy?
- Tudod, hogy kezd jönni a foga. - erre pedig bólintottam, elindultam ismét felfelé de már lábujjhegyen-
- Egyébként menő a cipőd...Hol jártál?- nézett rám érdeklődve-
- Mondjuk úgy, hogy megjártam a parkban a patakot - mondtam sumákolva, mire bólintott-
Elindultam felfelé, egyenesen a fürdőszobába. Levettem ruháimat, betettem őket a szennyesbe. Cipőmet körömkefével ki subickoltam, megmostam a hajam. Törölközővel betakartam a fejem, elindultam a kis angyalom, vagyis Sofika szobájába. Sofi most múlt 2 hónapos, tündéri csöppség. Nagyon szeretem dajkálni, és volt is időm vele foglalkozni az utóbbi 3 hétben a költözés miatt. Londonból jöttünk Windsorba, mivel Scott bácsi munkája itt van, nyugodtabb környezetben tudjuk így felnevelni a kicsit. Én kevesebb, mint 1 éve vagyok jelenlegi nevelőszüleimnél, de úgy érzem ők az igazi családom. Felvettem a kis tündért, karomba vettem, beleültem a hintaszékbe.(csak azért tettem ezt, mert látszott, hogy nem alszik, ficergett mindenfele a kis gézengúz)
- Annyira boldog vagyok Sofi, hogy befogadtak a szüleid. Nagyon szeretem őket, és téged is angyalkám.
Belepusztulnék, ha el kellene mennem innen. Még ha ilyen szörnyűek az osztálytársaim  akkor is. - mondtam a kicsinek, egy puszit nyomtam a kezecskéjére, homlokára -
- Mi is nagyon szeretünk Prücsök, és mi is belepusztulnánk ha elvennének tőlünk!- felkaptam fejemet. Senki sem volt a szobában, felálltam, kimentem a szoba elé, a picivel a kezemben, de nem láttam nénikémet. Belépve a babaszobába ismét megláttam egy villogó pöttyöt. Közelebb mentem a fényhez, fejemre csaptam bambaságomért. Majd kirázott a hideg, mivel nem tudtam honnan jön a hang, és nem figyeltem a babafigyelőre.
- Nénikém, a frászt hoztátok ránk...jó inkább csak rám. Ne szívogassátok az agyamat. - röhögtem-
-  Ügyes vagy. Nem gondoltam volna, hogy megtalálod a babafigyelőt. - nevettek -
- Csak ez a világító lámpa tehet róla, hogy lebuktatok.
- Tedd le a kicsit, és szárítsd végre meg a hajadat. Meg ne fázz nekem, gyere vacsizni.
- Okéság.
Letettem a kis gyöngyszemet a kagylójába ( kiságyába ), bementem szobámba, elővettem a hegedűmet, kinyitottam az erkélyem ajtaját. Bár szeptember van, és este 8 óra, a napocska még mindig égeti a földet sugaraival. Ezt kihasználva, meg persze, hogy ne zajongjak, leültem a műanyag székembe, kicsit hátra döntöttem fejemet, hogy könnyebben szárítsa a napkorong fürtjeimet. Elővettem a hegedűhöz tartozó gyantát, elkezdtem a vonó szálain húzogatni, mivel már régen végeztem ezt a műveletet, és már nagyon nyekergett hangszerem. Megpengettem mind a négy húrt, meg kell mondjam, ez a 2 hét a tokban nem tett jót hangszeremnek. Szörnyen hamis hangja volt. Megfogtam a hangszer nyakát, majd kulcsait, elkezdtem tekerni, majd finomhangolóval beállítottam a megfelelő hangokat. Állam alá helyeztem, hegedűmet, felálltam. Nagy levegővétel után elkezdtem játszani (salut d'amour op.12 - elgar) az egyik kedvenc darabomat. Megálltak a járókelők, úgy hallgatták muzsikámat, de én ezt észre sem vettem. Miközben játszottam minden ma történt esemény felidéződött bennem, elkezdtem hullajtani könnyeimet mikor Harry-re, és a mesémre gondoltam, amit Michael-nak mondtam. Andrew viccein, komolyságot tettető arcán elmosolyodtam. Véget ért a darab, fájdalmas és egyben boldog pillanatok jutottak eszembe, mégis mosolyogtam. Leemeltem hangszeremet vállamról, combom mellé leeresztettem. Kifújtam levegőmet, szemeimet kinyitottam. Tapsvihar fogadott, ami igen csak megrémített. Az utca felé fordultam hirtelen, a mellettünk lévő utca társasházának ablakaiból, erkélyeiről tapsoltak mosolyogva és nevetve az emberek. Nagyon meglepődtem, nem gondoltam volna, hogy odáig elhallatszódik játékom. Elkezdtem nevetni, meghajoltam. Mire mindenki fütyülni, még inkább tapsolt.
- Nem hittem volna, hogy odáig elhallatszik. Tudom, hogy itt vagytok mögöttem. - mondtam nevelőszüleimnek, akik a szobám közepéről büszkén bámultak engem.
- Régen játszottál ilyen szépen, de honnan tudtad, hogy itt vagyunk? - kérdezte bácsikám -
- Könnyen. - feleltem, a fülemre mutattam - Hallottam a lélegzetvételeteket... meg amikor bejöttetek a szobámba.
A tapsvihar kezdett elnémulni, már csak pár ember bámult minket, ahogyan társalgunk.
- Gyere le. Mostanra a hajad is megszáradt. - mondta Lilian néni, mire bólintottam, letettem hangszeremet, elindultunk mindannyian lefelé vacsorázni - Tényleg tetszett, ahogyan játszottam?
- Igen. Pontosan olyan volt, mint ahogyan az anyád játszotta fiatalkorában. Neki is ez volt az egyik kedvenc darabja - mondta erőltetett mosollyal bácsikám -
Mindig is nehéz volt neki anyáról beszélnie. Nagyon jó bátyó-hugi kapcsolatuk volt mindig is, nagyon megviselte a halála. Borzasztóan bánta, hogy apámhoz megengedte, hogy hozzámenje, mivel ha nem lettek volna ilyen pénzügyi baklövései apámnak, akkor nem lettek volna haragosaink. A házunkat, amin hitel volt nem gyújtották volna föl, még mindig élne nővérkém, öcsém, szeretett szüleim. Miközben elmélkedtem ezen, testem néném parancsara (ami az volt, hogy üljek le) automatikusan reagált. Beroggyasztottam lábaimat, miután megálltam a szék mellett... Csak nem teljesen mellette. Épp ez volt a baj. Mire észbe kaptam már a gravitáció belém kapott, rántott maga felé a föld, aminek az eredménye az lett, hogy fenékre estem. A nagy puffanás következtében nagyra nyitotta mindenki körülöttem szemét, meglepett arcot vágott.
-...... Ömmm aú? - kérdeztem, mire mindenki elkezdett nevetni. Feltápászkodtam, de a nagy röhögéstől újra visszahuppantam. Hahotázott mindenki, de meghallottam valami érdekes hangot a bejárati ajtó felől. Valami reccsenést. Megfordultam, szembe találtam magam egy olyan személlyel magam, akire nem számítottam. Ma már harmadjára. Bámultam az alakra, mire az elmosolyodott, s megszólalt.
- Mikor utoljára láttalak, ugyanígy a földön voltál. A lelked, és a hangszereid, amikor játszol rajtuk az égben szállnak, a tested pedig a földre kényszerült? - röhögött -

2016. augusztus 27., szombat

Új design!

Sziasztok! A blog szerkesztés alatt van, szóval kérlek, ne vegyétek figyelembe most a designt. 🙂
Technikai gondok is felléptek, dolgozunk rajta!

2016. augusztus 17., szerda

Könyvborító

Sziasztok Drágáim! Most Lia új mesterművét mutatom be nektek. A Fantáziakuckó bloggere megajándékozott engem egy csodálatos könyvborítóval. Mit gondoltok? Lesz valaha a történetből igazi könyv? :)




2016. augusztus 15., hétfő

7.rész


Fal fehér és rákvörös
* Michael*

Figyeltem, ahogy Fanny eltávolodik, elhajtja a patak fölötti növény "függönyt", és végképp eltűnik a szemeim elől. Vagy két percig csak álltam, és próbáltam felidézni, felfogni, mi is történt, miket csináltam az utóbbi 2-3 órában. Amint  Nida (Fanny) síró, vörös arca megjelent a szemeim előtt, összeszorult a szívem. De amikor az ölelkezésünk jutott az eszembe! Hát majdnem összeestem.
- Hogy lehetek ekkora barom?!- mondtam hangosan, miközben megfordultam, és a fa felé vettem az irányt. Annyira szégyelltem magamat, hogy a fejemet a fába kezdtem el ütögetni. A harmadik koccanás annyira erős lett, hogy ott maradt a fa kérgének a nyoma a homlokomon, ami valljuk be, elég röhejes. Tántorogva, mivel nagyon fájt a buksim a hídra sétáltam, majd belenéztem a vízbe.
- Na nesze neked! Hát én nem hiszem el! Mekkora idióta vagyok. - homlokomon a bőr kissé szétnyílt, és "ömlött" belőle a vér. Fogtam egy zsebkendőt, fejemhez nyomtam. Te jóságos ég, gondoltam. Hogy lehettem ekkora idióta? Még csak ma ismertem meg, és én bolond, megöleltem, magamhoz szorítottam, és vájkáltam az életében. Ráadásul megfenyegettem, igaz, nem komolyan, de megtettem, ráadásul, becenevet is adtam neki. Holnap mindent el kell mondanom neki, és bocsánatot kérni. Elindultam vissza fához, felvettem a pulcsimat, megragadtam a gitáromat és a táskámat, majd én is kiindultam a parkból. Gondolataim viszont nem hagytak nyugodni.
- Most azt hiszi, hogy egy szoknya vadász vagyok! - mondtam szinte kiáltva, de nagyon nem kellett volna. Egy idős néni az egyik padon ült, kezében egy fagyit tartott. Mellette, talán kis unokája, aki egy kék triciklin ült. Engem bámultak kijelentésem után, ahogy rájuk néztem a rágógumi buborék, ami a fiúcska szájában volt kipukkadt, az egész gumi szétterült az arcán. A gyerekre néztem egy erőltetett mosollyal. Megszeppenve elkezdett ordítani, mint aki most látta meg először a napvilágot.
- Bocsánat, nem akartam megijeszteni. - mondtam zavarodottan az anyókának-
- Milyen világban élünk, hogy egy  12 éves fiú ilyeneket ejt ki a száján? Mit képzel maga?
- Még egyszer sajnálom. - Milyen 12? Nemsokára 16 leszek... na mindegy-
- Menjen innen, mert feljelentem a rendőrségen!
Amilyen gyorsan csak lehetett, eliszkoltam. Olyan vörös lehetett a képem, mint még soha. Ez a hét is jól kezdődik! Na, mindegy. Úgy sem tudják, hogy ki vagyok... legalább is remélem.
Éppen a helyi buszra vártam, mikor megláttam Harry-t az utca másik oldalán. Oda kiáltottam neki, de elfordította a fejét. Mi baja lehet ennek is? Átkeltem az úton, és Harry után siettem, mivel nem állt meg. Miért is állt volna? Utól értem, a kezemet a vállára helyeztem.
- Harry, miért nem állsz meg, ha hozzád beszélek, miért fordulsz el?
- Hagyj békén Michael.
- Mi bajod van? Valami rosszat csináltam?- kérdeztem értetlenül -
- Nem, te semmit. Én voltam az ostoba. - fogta fejét-
- Mégis mit csináltál? Mérges rád az igazgató nő?
- Nem dehogy. Más. Bántottam valakit, pedig csak segíteni akartam neki. Elkezdtem turkálni a múltjában. Egyértelmű volt, hogy nem akarja elmondani, de erőltettem, mire sírva fakadt. - az arcom lefagyott, megállt bennem ez ütő. Hát ezért sírt annyira Nida amikor kirohant az iskolából. Harry volt az aki megríkatta. -
- Kit sirattál már meg?- tettem fel a kérdést, mintha nem tudnék semmiről. -
- Ahh az új lányt Fanny White-ot. Ismered? - mondta unottan, miközben elvörösödött-
- Ja, osztály társam. Mit csináltál vele?
- Tudod bejött 6. óra után a D.Ö.K. terembe, hogy elintézzük a hiányzását. Ide adta az igazolást, a gyám hivatal pecsétje volt rányomva a papírra, a hivatal igazgatójának az aláírása, alatt. Nem értettem, hogy miért, ezért megkérdeztem tőle, de nem válaszolt. Csak mereven ült. Egy pár perc után felnézett, és én bolond továbbra is csak kérdezgettem. Lehajtotta a fejét, és már csak annyit láttam, hogy potyognak a könnyei. Továbbra csak kérdezgette," Jaj, Fanny mi a baj? ", szólongattam "Fanny".
- Figyelj, szerintem csak kerüld el egy ideig, aztán, ha nem tudod elkerülni a találkozást kérj tőle bocsánatot. Nagyon csendes, szóval nem fog keresni, jó szíve van, szóval meg fog bocsájtani az 100.
- Sirály. Meggondolom, köszi. - mondta már kicsit mosolyogva.
Akkor láttam meg az 5-ös buszt, vagyis azt, amelyik a lakásom utcájában áll meg.
- Figyu, nekem mennem kell, mert jön a busz. – intettem-
- Oké, szia.
- Ja és egyébként a húgodat leállíthatnád! Bántja az osztály társait, köztük Fanny-t is, megfenyegette a barátnőivel. - ezek a szavak már az út túloldalán hagyták el a számat, ezért nem hallottam a választ, de láttam, hogy kicsit elsápad a szőke.
Az 5-ös busz szépen robogott hazafelé, én pedig a ma történt dolgokon gondolkodtam, kezdve attól, hogy összekoccantunk Elizabeth-tel ének órán. Az egyik nő, aki mellettem állt meg is kérdezte nem vagyok-e lázas, annyira el voltam pirulva. Mennyi cikis helyzetbe kerülök emiatt a lány miatt! Mosolyodtam el, mikor már a kapuban álltam. Kis öcsikém a homokozóban játszott az ékszer teknősével, pont várat épített neki. Oda mentem hozzá, majd egy hatalmas puszit nyomtam a fejére. Tele lett homokkal a szám, hiszen tetőtől talpig olyan volt öcsim. Elszedtem tőle a teknőst, felvettem a kis homok szörnyet a karomra.
- Te Caren! Hogy hagyhatsz egy 5 éves gyereket felügyelet nélkül? Ráadásul az udvaron! - a ház fele indultam karomban a rugdalózó gézengúzzal, mivel nem kaptam választ. Benyitottam az első ajtón, de nővérem sehol sem volt. Az alsó fürdőszobába indultam, hogy lemossam Jimmy-t, de meghallottam valami zajt a konyhából. Letettem öcsémet a nappaliban, teknőst pedig az akváriumba.
- Na. Már nem tudtam elképzelni Caren, hogy hol lehetsz- mondtam a konyhába lépve, de nem láttam a nővéremet. Néhány lépést tettem, beleléptem egy tócsa meleg vízbe. A zoknim átázott. - Caren! Mi van itt a padlón? - Nyögéseket hallottam, és valaki engem szólítgatott. Fél fordulatot tettem, megláttam nővérem vöröses barna tincseit átázva a földön. Oda rohantam, az asztalhoz, ami mögött feküdt. Erőtlenül feküdt a földön, mint egy partra vetett hal. Mellette a 15l-es edény hevert, amiben mar nem volt víz. A gáz rózsából a lángok törtek elő. Nem tudtam hirtelen, hogy mit csináljak. Ordítani kezdtem Jimmy-nek, hogy hozza ide azonnal a telefont. Letérdeltem lány testvérem mellé, azzal a lendülettel arrébb rúgtam a fazekat, lekapcsoltam a gázt. Nővérem egész felső teste hólyagos, és vörös volt akár a főtt rák. Nem csoda, hogy meleg volt a víz, amibe beleléptem. Széttéptem nővérem kockás ingét, mivel tudtam, hogy mindig hord az ing alatt egy atlétát vagy egy trikót bármilyen meleg van. Odarohantam a szekrényhez, kivettem egy óriási selyem terítőt, ami hideg, a csaphoz mentem, ráengedtem egy csomó hideg vizet. Ráterítettem nővérem testére, majd a fagyasztó láda felé rohantam. Kivettem a jég akut, fagyis dobozt, és a legcsúnyábban megégett helyekre tettem.
- Hol van már az a hülye telefon Jimmy!!!! - ekkor megláttam öcsikémet, aki ijedten nézi nővérét telefonnal a kezében. - Add már ide! - téptem ki a kezéből, a mentőket tárcsáztam.
- Londoni mentő állomás. - szólt bele egy nő a telefonba-
- Jó napot. Kérem, azonnal küldjenek ki egy mentő autót a Grovehill 135-ös számra. A nővérem mikor hazaértem a padlón hevert a konyhában, úgy hiszem leforrázta magát, mivel nagyon forró és vörös az egész teste, néhány helyen felhólyagzott a bőre. Nincsen teljesen eszméleténél.
- Azonnal kiküldünk egy roham mentőt. Ön értesítse a szüleit, tegyen rá valami hideget.
- Ráterítettem egy hideg vizes terítőt, jég akkukat a súlyosabb helyekre.
- Rendben 10 percen belül kint lesznek. - mondta a hölgy a vonal másik végén-
- Köszönöm. - tette le a telefont, majd anyáékat tárcsáztam, miközben megfordítottam a jég akut.
- Szia Michael! Otthon vagy már kicsim?- szólt bele anya a telefonba-
-ANYA!!! AZONNAL GYERTEK HAZA! CAREN MEGSÉRÜLT! - ordította-
- Miért???? Mi történt????
- Magára rántotta a nagy fazékból a forró vizet, amíg nem voltam itthon. Már hívtam a mentőket. - mondtam már könnyezve-
- Nyugodj meg, nemsokára otthon leszünk.
- Ne itthonra gyertek, hanem a kórházba. Már hallom a szirénákat. De most leteszem. Kimegyek integetni nekik.
- Ne félj! Nemsokára ott leszünk. - Lecsaptam a telefont, kirohantam az utcára, hogy integessek a mentősöknek. A szomszédok kicsődültek, bambán nézték mi történik. A ház előtt megállt az autó, kiugráltak belőle a mentősök. Egy fiatal 30 körüli férfi táskával a kezében indult el felém. -
- Vigyél gyorsan a sebesülthöz!
- Tessék követni. - indultam meg a bejárati ajtóhoz-
Elképedve nézték, ahogyan nővérem fekszik a földön. Ráhúzták egy hordágyra, úgy tettek be a mentő autóba. Jimmy-t felkaptam, és odarohantam az egyik kedves szomszédunkhoz, oda adtam neki öcsémet kérve, hogy vigyázzon rá, és 2 mondatban elmondva, hogy mi történt. Az egyik mentős mondta, hogy üljek be az autóba, menjek velük. Nővérem mellé ültem, és figyeltem, ahogyan ellátták... A kórház mellett megállt a mentő, bevitték nővéremet a sürgősségire. Az orvos már jött a folyosón felénk, megállított engem, az ápoló pedig a műtőbe vitte Carent.
- Nagyon ügyes voltál, hogy azonnal hívtál minket. Honnan tudtad, hogy ezt kell tenned?
- Arra tetszik gondolni, hogy hívtam önöket? - ültünk le a műtő előtt a műanyag székekbe. -
- Nem, arra gondolok, hogy honnan tudtad, hogy hideget kell rátenni, és nem pamut, hanem selyem anyagot?
- Tudja doktor úr, jött egy lány az osztályomba, akivel pont ma beszéltem az égési sérülésekről. Mivel... az ő szülei, s testvérei tűzvészben haltak meg, elmondta, hogyan kell ellátni a hasonló sebeket. Nagyon érdekli őt a betegápolás.
- Szóval, akkor tőle tudod ezeket a dolgokat. Értem. Szeretnék beszélni azzal a lánnyal. Minden esetre nagyon ügyes voltál.
- Köszönöm, és kérem, vigyázzanak a nővérkémre .- mondtam miközben álltunk fel.
- Michael!- hallottam anya hangját a folyosó végéről. Rohantak felém apával, nagy ölelésekkel fogadtak. -
Mindent elmondtam nekik miután az orvos elment, nagyon megvoltak lepődve mindenen. Mikor mindennek a
végére értem, pont akkor nyílt ki a műtő ajtaja, és megpillantottuk Carent.

2016. július 20., szerda

News

Sziasztok bogyók! Mostantól Jessica Robinson néven fogom aláírni az írásaimat. Ha lejjebb görgettek, láthatjátok a profilomat, ahova kiírtam egy pár számomra fontos gondolatot. Remélem a ti szívetekbe is befúrja magát ez a pár sor.

2016. július 16., szombat

6.rész



          Az életem már egy nyitott könyv

 - Ezt komolyan így fogod elmesélni?!- mondta értetlenül Michael
- Igen, ezt tervezem. De ne szólj bele a mesébe, mert nem mondom tovább. Inkább dőlj neki a fának, és hallgasd. - ripakodtam rá kicsit a hallgatóra, miközben a kezemben szorongattam, és nézegettem a pici kagylót-
- Hol tartottam? Ja, meg van. Szóval. A gróf és családja nagyon jól éltek. Mindenük meg volt amire szükségük volt. Új építésű palota a tengerparton, üvegház az udvarukon, melyben gyönyörű virágok nyíltak, szoba lányuk. De egy valamijük mégsem volt. Nyugalmuk. A családot, mivel a gróf a király haragosa volt sok támadás érte. Ezen kívül az ikerpár idősebbik párja Susan nem szerette kishúgát Fanny-t, annak ellenére, hogy ikrek voltak, közeli volt a kapcsolatuk. Fanny sosem értette miért gonosz vele nővére. Miért taszítja el magától, ha meg akarta ölelni, miért buktatta fel fogócska közben. Talán, mert húgocskája tehetségesebb volt a táncban, vagy a zenében, esetleg a főzésben, sütésben? Senki nem tudta, viszont nem lenne lehetetlen megmagyarázni az irigység okát, mivel Fanny-t sokkal jobban szerette Mrs. Nancy White. De miért? Hogy lehet az, hogy egy anya jobban szereti az egyik gyerekét, mint a másikat, főleg, ha ikrei vannak. Fanny jeleskedett azokban a dolgokban, melyekben édesanyja. Mrs. White mielőtt hozzá ment volna Jonathan White grófhoz, előtte énekes-színész, és mű korcsolyázó volt. Susan-t felemésztette a féltékenység, ezért ahol tudta, testvérét bemártotta valamilyen bajba. Sam, az ikrek bátyja a birtok és a vagyon örököse kisebbik húga pártján állt mindig, ezért Susan neheztelt a fiúra. Bár a Susan hazugságai miatt Fanny-t minden gyerek megvetette, ellökte, kigúnyolta, soha sem volt egyedül. Mindig mellette álltak a szülei, bátyja, unoka testvére: Daniel. Az ikrek első hetüket töltötték az iskolában, amikor megjelent a gyerekek nagy bátyja: Carl (apai ágról) roham léptekben süvített be az iskolába. Megfogta a
két gyermek karját, kihúzta őket a lovas kocsihoz. A hintó hazáig vitte őket. Minden magyarázat nélkül. Amikor
kitárult az óriási bejárati ajtó, ijedt szolgák futkároztak jobbara-balra. Elizabeth, amint meglátta bátyját hozzá futott, ijedten kérdőre vonta, mi történt.
- Mi történt itt? Hol vannak anyáék?
- Emlékszel a bácsira, aki itt volt nálunk körülbelül 3 hónapja? Fehér lova volt, amit Ferrari-nak hívtak.
-A királyra? Igen emlékszem, de mi köze van neki ehhez a felforduláshoz? - könnyezett a kislány-
- Apával megvívott, és sportszerűtlen dolgokhoz folyamodott. Pont, amikor már kirántotta volna a király kezéből a kardot apánk, őfelsége egy kis tőrt húzott ki a csizmája szárából, azzal szúrta le apánkat. - mint a futótűz hatoltak e szavak végig a Elizabeth testén és lelkén. Se szó, se beszéd, felrohant a hatalmas lépcsőn a szülői hálóba, ahol az orvos pont lépett ki az ajtón.
- Nyugodjon meg kisasszony. Nem lesz semmi baja a nagyúrnak. Csak sokat kell pihennie. - mondta a doktor, mielőtt bármit is kérdezhetett volna akár Fanny, akár a szolgák.
Susan mit sem törődve, eltaszította Fanny-t az útból, berohant a szobába, ahol édesapjuk feküdt, anyjuk pedig zokogott.
Nem lesz semmi baj Nancy, a lovagi erényeknek köszönhetően, ha igazán becsületes a király akkor nem bánthat már minket. - nyugtatta a nemes úr feleségét -
......
Néhány hét elteltével viszont újabb baj történt. A grófot és feleségét a király elfogta, vár tömlöcében tartotta fogva. A gyerekek tehetetlenül sírtak otthon, míg Fanny-nak nem támadt egy ötlete, miképp szabadíthatná ki szüleit a fogságból. Sütött kenyeret, értékes bort hozott fel a pincéből, sajtot, szőlőt hozott a kamrából, majd ezt mind egy hatalmas kosárba tette. A családi ékszerekkel együtt. Fogta magát, majd elment a királyhoz. Az uralkodó meghatódott a kicsi lány bátorságán és elszántságán, ezért elengedte a nemesi párt. Alig maradt vagyonuk, de szabatok voltak, birtokuk és házuk is megmaradt. Éljenezték otthon a kis megmentőt, amitől Susan kisasszonyban még inkább forrt a gyűlölet. Egyik éjjel mikor már mindenki aludt, hatalmas sikításra ijedt fel a kastély népe. A  sikítást közvetlenül kiváltó ok, nem volt más, mint a füst, és a tűz. Szürke lepelként borította az egész kastélyt a füst. A lángok felcsaptak. A tető, mintha nem is lett volna, úgy elégett néhol pedig beomlott. Fanny és Susan bátyjuk szobája felé igyekeztek, amilyen gyorsan csak lehetett, amikor az egyik főfal eldőlt, szinte minden beomlott körülötte. A tűz tovább terjedt. A kislányok szaladtak a szülők hálója felé, amikor pont elérték volna a folyosót, mely a szobához vezet, egy óriási fa gerenda Elizabeth feje fölül a föld felé zuhant. Fanny megdermedt a félelemtől, ezért mozdulni sem bírt, míg egy erős lökést nem érzett hátán. Nővére lökte el a leeső tárgy útjából, ami Susan-t betemette. Sírva rohant az égő gerendához a megmenekült lány, mely alatt ott feküdt nővérkéje, aki az előbb megmentette az életét. Egy másik bottal próbálta megemelni a fa szerkezetet, ami egy 7 éves kislány számára lehetetlen volt. A füst, az oxigén nélküli levegő lassan elvette a kétségbe esett kislány eszméletét, földre rogyott.
Szemei könnyel teltek meg, magából kikelve, őrjöngve kezdett szaladni a ház felé, melyben családja többi tagja volt. Ezt viszont Carl bácsikája megakadályozta, ki magához ölelte unokahúgát.
A baleset vagy merénylet, nem lehet tudni, azóta már lassan 8 év telt el. Fanny ezalatt az idő alatt  9 nevelő szülőnél, és egy árvaházban is "nevelkedett". Család, barátok és vagyon nélkül. Nem elég neki a bűntudat, hogy csak ő élte túl ezt a tragikus éjszakát, de még a felnőttek is sújtották őt emiatt. Senki sem akartak egy ilyen lányt örökbe fogadni, miután a hirdető táblákon megjelentek a tények, melyek a White kastély pusztulását mesélte el. Bár haszna lett volna, ha kézbe veszi valaki a sorsát, mivel nem csak a házkörüli munkákban tudott volna segíteni Fanny-ka, de a zongorázással, hegedüléssel, énekléssel, korcsolyázással, és a gitározással is kereshetett volna pénzt. De ehelyett inkább csak szidták és ütöttek a lányt nevelőszülei, míg a vére ki nem serkent. - ekkor már nem bírtam tovább. Könnyeim ismét csak vissza hoztak a valóságba, és ez a fájdalmas mese nem egy horror sztori, hanem egy igaz, megtörtént eseménnyé vált újból. A kagylót szorongattam, próbáltam megnyugodni-
- Hát röviden ennyi a történet. Ez vagyok hát én. Egy lány, aki miatt meghalt egy egész család, hagyta, hogy felgyulladjon egy gyönyörű kastély.
- Te butus. - mondta Micheal is könnyeit csepegtetve. Hirtelen magához ölelt, megszorított- Nem a te hibád. Hogy tehetett volna akárki bármit, nem hogy egy lány gyerek?! Ez mind igaz, amit most elmondtál?
- Komolyan azt hiszed, hogy ilyen dologban tudnék neked hazudni? - tettem hátára a kezemet-
- Nem. Dehogy gondolom. - Vagy egy percig csak sírtunk, illetve én sírtam, ő talán csak könnyezett. Szépen lassan elváltunk egymástól, majd Micheal szemébe néztem. -
- Jó, mondjuk ezt képzeld el egy modern változatban. A börtönt pincének, lovas kocsit autónak, kastélyt pedig egy nagy háznak. Na meg a királyt az apám munkáltatójának - próbáltam ezzel egy kis vidámságot a szituációba
vinni -
- Ezt kérlek, ne mond el senkinek. - mondtam komolyan-
- Megígérem., de ígérd meg, hogy mindent részletesen elfogsz nekem mondani, amit csak tudsz. - mondta "fenyegetően"-
- Oké
- Hát csak annyit tudok mondani, hogy a te mesédhez nem kellenek kard csapások, sárkányok. Ez így ahogyan van tragikus.
- Valóban az. És megígérem, mindent elfogok mondani, ha lesz rá alkalmam. - akkor vettem észre, hogy,
megszólalt a nagyharang, ami azt jelentette, hogy nemsokára indul is az utolsó buszom, ami Windsorba viszi. - Rohannom kell a buszhoz, ez az utolsó járat ma. Köszönök mindent Michael.
- Én köszönöm a bizalmadat, elkísérjelek?
- Dehogy is, nem kell - kaptam fel a táskámat, levettem a hátamról a pulcsimat, amit odadobtam neki. Teljesen megszáradtak a ruháim a mesélés alatt. - Majd holnap találkozunk-
- Holnap mikor ér be a buszod?
- Körülbelül hétre, ha minden igaz. - mondtam értetlen kedve-
- Majd kimegyek eléd. Van még néhány dolog, amit el kell mesélnem az iskoláról. Ja és ne felejts el a holnapi töri dogát.
- Milyen dolgozat?
- Görögország első leckéje. - mondta röhögve-
- Király! Vásároljak be, pakoljam ki a többi dobozt és tanuljak. - Ma se kerülök hamar az ágyba. -
- Ja, de nekem is mennem kell, mert a nővérem leszedi a fejemet. Vigyázz magadra hazafelé.
- Rendben, te is, és ne hagyd, hogy a szüleid vagy a nővérkéd leszidjon, mert nem vagy még otthon- nyújtottam rá a nyelvemet viccelődve, megfordultam, és a tó, majd a buszmegálló felé vettem az irányt.
Nagy nehezen elértem az utolsó buszomat, vagyis a fél 7-eset. Mint reggel, ismét nem tudtam leülni. De nem nagyon érdekelt. Fülhallgatómat bedugtam a fülembe, és beindítottam a zenémet. A busz elindult, én pedig csak bámultam ki a fejemből, még a többi korombeli fiú és lány fecsegett és nevetgélt egymással. Addig folytattam ezt a tevékenységet, amíg a sofőr be nem mondta a mikrofonba: következő megállónk: Datchet külvárosa. Felkaptam a fejemet, mivel tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy nemsokára elhaladunk a The Queen Mother Reservoir mellett ( Windsor, és London között elhelyezkedő víztározó). Nagyon szerettem ezt az útszakaszt, hiszen négyen kedveltem a vizet, és a kacsákat, egy vízi madarakat, akik itt laktak a tónál. Ámulatba ejtett a csillogó tó vize, a kicsi halászhajók. Addig, addig bámultam ki az ablakon, míg a fák el nem takarták a tájat. Átmentünk a River Thomes-i hídon, majd elrobogtunk a Windsor vár mellett. Nem tudom hogy miért, de csodáltam a lovagokat, grófokat, királyokat, íjászokat, viadalokat, kard csatákat, várakat, és egyéb középkori kultúrával kapcsolatod históriákat és legendákat. Ezért is voltam nagyon boldog, amikor mostani nevelő szüleimhez, vagyis a nagynénémhez, és bácsikámhoz kerültem Windsorba. Ráadásul  amikor megtudtam, hogy Londonba fogok iskolába járni, az csak hab volt a tortán. Hiszen minden korombeli lány ilyen helyre vágyik... Amint leszálltam a buszról gond ütött bennem: vajon mit fognak mondani a nagy nénimék, ha meglátnak. Hiszen a cipőm még mindig nyirkos volt, nagyon sok az idő. Pontosan negyed 8 múlt. Ajj ajj.-Lehet, hogy kellene valamilyen pék sütit hazavinni vacsira, úgy is itt vagyok a pékség mellett. - mondtam halkan-Bementem hát a Ben's Bakery nevezetű üzletbe, ahol 11£-ért vettem egy bagettet, két kakaós csigát, 1 l tejet, és 10 zsömlét. Reméltem, hogyha így állítok haza, akkor már nem lesznek mérgesek nevelő szüleim annyira nagyon, ...ahogy a házunk elé értem, kinyitottam a kiskaput, majd becsuktam magam után. Kiscicám Maxiking köszöntött a bejárati ajtónál, és hozzám simult. Vagyis inkább a szatyorhoz, amiben a tej volt.- Nem kapsz.... Na, jó majd később. - simogattam meg kiscicám fejét, aki boldogan nyávogott. Elővettem a kulcsot, mivel az első ajtót mindig bezárjuk, és benyitottam.
- Megjöttem!!!- egy nagy csattanást hallottam a konyhából, ami nagyon rosszul hangzott-
- Fanny-Elizabeth White! Mégis hol jártál te idáig?- mondta nagynéném mérgesen, a konyha ajtóban állva. De amit  abban a pillanatban tett, na, kérlek, arra aztán nem számítottam.    

2016. július 3., vasárnap

Design

Ez úton szeretném  Szimynek megköszönni ez a remek kinézetet, fejlécet. Nagyon sokat dolgozott vele, minden tőle telhetőtt megtett, szívét lelkét beletette a készítésébe. Itt megtalálod(katt) az oldalukat, nagyon ügyesek. Kritika, Design, Fejléc, Könyvborító készítéssel foglalkoznak. Ha van valamelyikre szükséged, nézz be hozzájuk.